Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2015.03.21 Spuri Maratonfüred

2015.03.23

20150321.jpgA 7. te magad légy!

  • József Attila bizonyára megbocsátja, hogy tőle vettem a mottót hallhatatlan sorainak „A hetedik te magad légy.” átalakításával.
    Ez a hetedik maratonom. Nem mintha a számmisztikában hinnék, de óhatatlanul ez jutott eszembe, amikor elhatároztam, hogy részt veszek a 2015-ös Maratonfüreden. Azért szeretem ezt a versenyt, mert gyönyörű helyeken futunk Badacsonytomajtól Balatonfüredig, a felkészülés alatt nem kell a meleggel is megküzdeni és a verseny napján is általában kellemes hőmérséklet van. Legalábbis eddig háromból két alkalommal az volt.

    Maga a felkészülés nem sok meglepetést tartogatott. Az edzésterv alapján tíz hét alatt 600 km-t futottam, néha beiktatva gyorsító futást, illetve emelkedőket.

    Két említésre érdemes dolog azért történt, az egyik, hogy egy hosszabb futás alkalmával, egy botlás miatt akkorát estem, hogy még soha ekkorát, ez kissé átszabta az ábrázatomat egy rövid időre. A másik pedig, hogy négy nappal a verseny előtt egyéb okokból arra autóztam és rácsodálkoztam ismét, hogy milyen hosszú is ez az út. Ha az első maraton előtt végig autóztam volna ezt a távot lehet soha meg sem próbálom, de szerencsére nem így történt.

    Jó idő van mai is. Elkísér a feleségem és az egyik barátom. Gyülekezünk a tomaji strandon, évről évre egyre többen. Fél tízkor elstartolunk.  Hagyom, had előzzenek, nekem nem sürgős, ma ráérek, ezt a napot erre szántam…
    20 km-ig minden szép 2 órán belül vagyok, ilyenkor arra gondolok micsoda remek időm lesz. Persze már nem, az előző maratonok megtanítottak nem olyan sima ez.
    Sokan álldogálnak és bíztatnak az út mentén. Az egyik drukkernek a pólóján az áll, hogy az is hülye, aki fut, ő kereplővel dolgozik, nem lehet nem észrevenni. Egy nő 5 km-ként vár valakit, aki ezek szerint mögöttem lehet, nekem is jut tőle egy –egy mosoly és egy –egy pacsi.
    Zánka után van egy kisebb emelkedő a parttól az országútig, egészem simán megy, hogy aztán Balatonakalinál egy sokkal hosszabb és meredekebb emelkedőn csak az legyen a célom, hogy ne gyalogoljak bele.
    Felküzdöttem magam és a 30 km lassan mögöttem.  Egész jól haladok, nagy idő nem lesz, de a célba érés tutti gondoltam, amikor egy szerencsétlen félrenyelés majdnem betesz, pár véget nem érő másodpercig levegő után kapkodom, ami biztos muris látvány lehetett, én nem élveztem.
    Jött még egy emelkedő, a 25-35 km közötti szakasz a legkeményebb ezen a maratonon.  Az utolsó frissítő és már csak 6,5 km van hátra. Időnként belassulok, hogy aztán újra meginduljak. Már Balatonfüred, összeszedem magam, a célba úgy kell beérni, mintha díszlépés lett volna az egész.
    Volt már könnyebb érkezésem, ennek ellenére az időm több mint 5 perccel jobb, mint tavaly ugyanitt. Jövőre ugyanitt?